.:2010. szeptember 6. | Hétfő | Kriszti:.

Ma angolunk a 212-es tanteremben volt. Bogival bejártuk a második emeletet, háromszor mentünk végig a folyosókon. Amikor megtaláltuk ezt a bizonyos számot az egyik ajtón, kitört belőlünk a röhögés. Ugyanis a női tanári mosdó volt így megjelölve. =D Aztán a végén Dénes elmondta nekünk, hogy nyilván a SzMH-ban lesz az óránk, melyen kiselőadást tartottunk. Én Anglia nevezetességeit választottam, Londonon kívül. A tanárnő azt mondta, hogy olyan volt, mintha ott lett volna. =) Délután egyedül jöttem haza, Petiék nem vártak meg, pedig megígérték. =( Kora este feltettem a fejléc mellé egy képkeretet, és beletettem a The Hillywood Show New Moon paródiáját. =D Aztán utána az RTL Klubot néztem: a Híradót, a Széfet meg a Barátok köztöt. A Széfben két kedvenc nevemet viselő férfiról is szó volt egy kérdésben, a Williamről és az Edwardról. =D Na, elteszem magam holnapra! Jó éjszakát! =)

.:2010. szeptember 5. | Vasárnap | Kriszti:.

Délután kettő körül kimentünk édesapámmal a határba motorozni, ami abból állt, hogy én ültem a gépezeten, apu meg tekerte mellettem a biciklit. =D Kimentünk a Dohányosba, ami a városunk mellett lévő patakot és a körülötte lévő szántóföldeket jelenti. Egész végig csak hússzal mentem, de így is majdnem kétszer felborultam. xD Utána hazafelé is én jöttem Leah-val - így hívják a mocinkat -, mentem harminccal is, és a határban összefutottam a quados sráccal, akivel tegnap apu beszélgetett. Természetesen leelőzött, de úgyse lett volna esélyem a négy kerékkel szemben. =) Hazafelé semmi probléma nem adódott, biztonságban hazaértünk. =D

Itt a helye a menünek